Elmúltak a 2023. év végi Ünnepek, melynek kapcsán talán sokan túlzásokba is eshettünk, legalábbis már ha az asztalra kerülő ételek sokféleségét és az elfogyasztott, illetve el nem fogyasztott ételek mennyiségét tekintjük. Cikkünk témaköre most utóbbit, az élelmiszerpazarlást, illetve annak megoldási lehetőségeit érinti.

A témakör fontosságát adja, hogy a rövid bevezetőben szereplő utalás ellenére az ételpazarlás nem kizárólag a karácsonyi és újévi időszakra jellemző és – azon túl, hogy ételt általában nem szeretünk kidobni – már csak a megnövekedett élelmiszerárak miatt sem mindegy, hogy mi történik a megmaradt fogásokkal, ételekkel az év további részeiben sem.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Maradék Nélkül Programjának weboldalán számos érdekes statisztikai adat ismerhető meg a magyar háztartásokról e témakörben, de a legfontosabb következtetés az, hogy sajnos valóban nagyon sok ételünk landol kukában, s ezzel kapcsolatban számos teendőnk van, mindenek előtt a gondolkodásmódunk megváltoztatása vagy éppen az előre gondolkodás, megelőzés érdekében.

Forrás: NÉBIH- Maradék Nélkül Program

(https://maradeknelkul.hu/elelmiszerhulladek-adatok-magyarorszag/)

Az evidens és nagyvonalú megoldás természetesen az, ha mindenki kizárólag annyi ételt és alapanyagot vásárol vagy fogyaszt mind a kereskedelemben, mind a vendéglátásban, amennyire pontosan szüksége van és ehhez szükséges a tökéletes tudatosság és az előrelátás.

Azonban az élet nem ilyen egyszerű és ha ez óhatatlanul nem sikerülne, akkor ételmaradékok kreatív felhasználása és az élelmiszer-pazarlás csökkentése nemcsak egyéni szinten lesz a minimálisan jó döntés, hanem az végső soron hozzájárul a fenntarthatóbb és egészségesebb társadalom építéséhez is. Mert azáltal, hogy tudatosak vagyunk az ételmaradék felhasználásával, aktívan hozzájárulunk a környezetünk és saját életünk jobbá tételéhez is.

Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány általános ötletet és tanácsot, majd pedig – első sorban a gyakorlati megvalósítás megkönnyítése érdekében – linket, hivatkozást, egyrészről a kapcsolódó receptötletek témakörében, másrészről pedig a maradékfelhasználás élelmiszer-biztonsági vonzatával kapcsolatban, amely szintén igen fontos és nem elhanyagolható, ha szeretnénk maradékmentés közben egészségesek is maradni.

Nézzük tehát először, milyen praktikákat lehet elméleti szinten bevetni:

  • Kreatív kombinációk készítése a különböző maradékokból: Keverjünk össze különböző maradékokat új ételek létrehozása érdekében. Például, a maradék zöldségeket, húst vagy halat használhatjuk saláták, levesek vagy tésztás ételek összeállításához!
  • Levesek és egytálételek átjárhatósága: Az ételmaradékokból nagyszerű leveseket és egytálételeket lehet készíteni. Egy jó alaplével és zöldségekkel könnyen új, ízletes fogásokat alkotunk.
  • Fagyasztás: Ha az ételmaradék időben történő felhasználása nem megoldható, akkor azt célszerű lefagyasztani kisebb adagokban. Így később könnyen elővehetők és felhasználhatók, akár megkönnyítve később néhány hétköznapot. Fontos, hogy időben, még jó minőségben fagyasszuk le az ételt és ezt követően is törekedjünk a maradékok mihamarabbi elfogyasztására.
  • Kreatív reggelik készítése: A maradék zöldségek vagy húsok felhasználhatók kiváló villásreggelik készítéséhez is. Például tojással összeforgatva vagy omlettbe téve fantasztikus ízek kaphatók.
  • Ételdíszítés: Maradék zöldség- vagy gyümölcsdarabokból készíthetők szép minták, díszek az egyebekben készülő ételek tálalásához, amelyekkel nemcsak esztétikusabbá, de vonzóbbá is tehetők az étkezések.
  • Konzervek, tartósabb ételek készítése: Lekvárok vagy akár savanyúságok is készíthetők azokból az ételekből vagy gyümölcsökből, amik már nem olyan frissek, de még mindig alkalmasak a fogyasztásra.
  • Kenyérfélék felhasználása: A már nem teljesen friss, vagy éppen száraz kenyeret, péksüteményeket evidens, hogy zsemlegombócokhoz vagy akár zsemlemorzsa készítéséhez is felhasználhatjuk.
  • Végső soron és ha van rá lehetőség: komposztálás. Fontos belátni, hogyha az étel már nem fogyasztható, még akkor is lehet hasznos. A növényeknek és a kertnek jó tápanyagforrás, ha komposztálásra kerül az el nem fogyasztott maradék. Ha lehet, kerüljük el ezzel is a kukába dobást.
  • +1 ötlet: kísérletezés: Nem kell félni kísérletezni! Az ételmaradékokból új ételek és ízkombinációk születhetnek, ha van nyitottság az új receptek kipróbálására.

Vélhetően az alábbi receptek is ennek a nyitottságnak az eredményeit mutatják be számunkra:

https://szelektalok.hu/hasznald-fel-az-unnepi-etelmaradekokat/

https://www.mindmegette.hu/valogatas/maradekmento-receptek-finom-fogasok-maradekbol-1073/

https://www.hazipatika.com/taplalkozas/egeszseg_es_gasztronomia/cikkek/mihez_kezdhetunk_a_karacsonyi_etelmaradekkal

Még egyszer szeretnénk azonban hangsúlyozni, hogy az élelmiszer-biztonság mindig elsődleges.
Fontos, hogy mindig ellenőrizni kell az ételeket felhasználás előtt, és ha valami már túl régen áll a hűtőben, akkor azt inkább ne használjuk fel. Ha lehet, komposztáljunk, s csak végső esetben dobjunk ki ételmaradékot.

Utóbbi gondolatunkkal kapcsolatosan ajánljuk az alábbi cikkeket, hivatkozásokat.

https://www.mindmegette.hu/veszelyes-etelmaradekok-65938/

https://maradeknelkul.hu/bemutatkozik-maradek-nelkul-program/

Bízunk abban, hogy a figyelemfelhívásunk és a fenti ötletek nemcsak Vásárlóink konyhájában jelentkező maradékok felhasználását segítik elő, de egy kis kreativitást is belecsempészhetnek majd az ételkészítésbe.